WS Croatia 2026 pincér versenyzők

Fekete József versenyző és felkészítő szakértője, Berki Zsolt meghívásos alapon vehettek részt Finnországban egy rangos nemzetközi felkészítő tréningen, ahol a szakács versenyzők egy intenzív, 2 napos versenyfeladat során mérhették össze tudásukat.

A tréning hatalmas tapasztalatot jelentett a 2026-os WorldSkills Shanghai 2026 előtt, hiszen Fekete Józsefnek egy teljesen idegen környezetben, külföldi konyhában kellett reprodukálnia azt a munkát, amire hetek óta készültek.

A csapat rengeteget tanult a higiéniai és raktározási előírásokról, valamint a munkaszervezés még hatékonyabb felépítéséről is. A feladatok értékelése a hivatalos WorldSkills pontozási rendszere alapján történt, ahol a maximális 100 pontot nyolccal szorozzák fel, így alakul ki a 800 pontos rendszer.

Fekete József 79,81 pontot ért el a 100 pontos értékelésben, ami a WorldSkills rendszerében 638,48 pontnak felel meg. Bár hivatalos sorrendet nem hirdettek, a rendelkezésre álló pontszámok rendkívül bíztatóak a magyar csapat számára. Nemzetközi versenyeken a kiválósági érdeméremhez 700 pont szükséges, vagyis Fekete József első külföldi tréningversenyén mindössze 7,8 ponttal maradt el ettől az eredménytől.

Berki Zsolt szerint különösen előremutató, hogy Fekete József első nemzetközi megmérettetésén ilyen színvonalú munkát tett le az asztalra, ráadásul egy kifejezetten szigorú zsűri értékelése mellett.

A finnországi tréningről rengeteg hasznos tapasztalattal térnek haza, amelyeket már a Shanghai-i felkészülésbe építenek be — a cél pedig nemcsak a kiválósági érem megszerzése, hanem az is, hogy Fekete József a világ 49 fős szakácsmezőnyének élmezőnyében végezzen! 

A WorldSkills Shanghai 2026 szeptember 22–27. között kerül megrendezésre. A rangos eseményen 71 regisztrált tagország vesz részt, összesen 64 hivatalos versenyszámban, 1503 versenyzővel. A szakács szakma a legtöbb indulót számláló versenyszám.

A felkészülés a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara WorldSkills Hungary programjának együttműködésében valósult meg, a Nyugat-Balatoni Turizmus–Vendéglátás Ágazati Képzőközpont, a Hotel Helikon és a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum szakmai támogatásával.

A a 2026. május 17-22. között a finn Tuusula városában megrendezett tréning eredmény bíztató előjel a magyar versenyző számára a szeptemberi világverseny előtt. Szurkoljunk együtt a magyar csapat további sikereiért!

HÍREK, ESEMÉNYEK